Bányai József polgármester blogja

Bányai József polgármester blogja

Csenger-Zalán Zsolt Képviselő Úr fóruma

Ez történt a fórumon 2018. március 3-án

2018. március 05. - Bányai József

Március 2-án, szombaton 14 órától tartott egy közel két és fél órás fórumot Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő úr. Bemutatta mind a maga választókerületi, mind pedig a FIDESZ-KDNP terveit a következő 4 évre.

Megtudhattuk, hogy mennyit fejlődött a választókerület az országon belül és milyen eredményei, nehézségei voltak a 4 év kormányzásnak.

 

Kiderült, hogy a választás tétje nagy, az ország bevándorlóországgá válik-e vagy sem. A fórum minden résztvevője egyetértett abban politikai nézettől függetlenül, hogy ennek megakadályozása rendkívül fontos.

Erre csak a FIDESZ-KDNP pártszövetség képes és hajlandó.

 

Magam részéről nagyon fontosnak tartottam megtudakolni, hogy a választókerületen belül Pilisjászfaluval kapcsolatosan miben tud nekünk segíteni? El tudom mondani, hogy Csenger-Zalán Zsolt az első képviselő, aki ismeri falunkat, rendszeresen kijár ide kapcsolatot tartani és amiben tud, segít. Ténylegesen, nem pedig csak szavak szintjén.

Képviselő úr elmondta, hogy Jászfalun most a legfontosabb kérdés, hogy legyen gyalogátkelőhely és temető, mert ezek évtizedek óta elmaradtak a település életéből. Kiemelte, ahogy eddig is, ezek után is segíteni fog, amiben tud, támogatja az önkormányzat pályázati tevékenységét, amennyire csak tudja. Fontosnak tartottuk még megbeszélni azt is, hogy a környékbeli útfejlesztéseket úgy kell végrehajtani és olyan nyomvonalat kell támogatni, mely falunkra a lehető legkisebb forgalmat irányítja.

 

Szóba kerültek még egyéb közéleti témák is, melyről Képviselő úr a résztvevőkkel végig jó hangulatban beszélgetett.

 

Köszönjük a szombat délutánt, Képviselő úr. Máskor is szívesen látjuk Önt nálunk.

 

Nagyon sok sikert kívánok Önnek április 8-án, kívánom, hogy továbbra is Ön képviselje a parlamentben ezt a választókerületet és Pilisjászfalut! Mert nekünk Magyarország az első!

A bejegyzés trackback címe:

https://banyaijozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr3913717316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása